Projektek
Erasmus+ 14 napos diák internship mobilitás Porto, Portugália 2025. május - Bláthy IT (2024-1-HU01-KA121-VET-000211394)
Nemzetközi mobilitási program Portugáliában – a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Technikum 10 diákja szerzett 14 napos nemzetközi szakmai tapasztalatot Portoban
Az IT területén megvalósuló Erasmus szakmai gyakorlat (internship) mobilitás elsődleges célja az volt, hogy a diákok gyakorlati tapasztalatot szerezzenek saját szakterületükön belül egy másik európai országban működő vállalatnál, intézménynél vagy szervezetnél. A program lehetőséget biztosított arra, hogy a diákok a tanulmányaik során megszerzett elméleti tudást valódi munkahelyi környezetben alkalmazzák, ezáltal fejlesztve szakmai kompetenciáikat, például a szoftverfejlesztés, a hálózatépítés, a rendszeradminisztráció vagy éppen a kiberbiztonság területén.
A mobilitás során a résztvevők nemzetközi munkakörnyezetben dolgoztak, ami elősegítette interkulturális érzékenységük és alkalmazkodóképességük fejlődését, valamint hozzájárult ahhoz, hogy megismerjék más országok munkakultúráját és szakmai elvárásait. Emellett az idegennyelvi készségek fejlődése is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a diákoknak napi szinten kellett idegen nyelven – elsősorban angolul – kommunikálniuk, dokumentálniuk és együttműködniük különböző nemzetiségű kollégákkal.
A program további fontos célja a diákokk személyes fejlődésének támogatása volt: az önállóság, a felelősségvállalás, a problémamegoldás és a rugalmasság mind olyan készségek, amelyek a külföldi szakmai gyakorlat során intenzíven fejlődtek. Mindezek hozzájárulnak a diákok munkaerőpiaci esélyeinek növeléséhez is, hiszen a nemzetközi tapasztalat, a szakmai kapcsolatépítés és a külföldi referenciák komoly előnyt jelenthetnek a karrierépítés során.
Végső soron az Erasmus szakmai mobilitás célja az volt, hogy támogassa az innováció iránti nyitottságot, elősegítse a digitális készségek gyakorlati alkalmazását, és hozzájáruljon egy olyan informatikai szakembergeneráció kineveléséhez, amely képes hatékonyan működni egy globalizált, dinamikusan fejlődő technológiai környezetben.
Az Erasmus internship mobilitás során Portóban tartózkodó diákok nemcsak szakmai tapasztalatot szerezhettek, hanem gazdag kulturális élményekkel is gazdagodhattak. Porto, Portugália második legnagyobb városa, pezsgő kulturális életet kínál, így az Erasmus internship mobilitáson résztvevő diákok számos programban vehettek részt. A mobilitás alatt gyalogos városnézés során fedezték fel Porto természeti és kulturális értékeit a diákok, megismerték a város gazdaságát, mezőgazdaságát, valamint az itt élők értékrendjét és hagyományait. Hajóztak a Duoro folyón, megtekintették az óceánpartot, illetve egy Porto focimeccsre is ellátogattak.
Ezúton is köszönjük a sok inspiráló élményt, a szakmai tapasztalatokat és a kiváló szervezésű diák internship programot!
„Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k) álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a(z) Tempus Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem vonható felelősségre miattuk.”
GALÉRIA
Erasmus+ 14 napos diák internship mobilitás Porto, Portugália 2025. május - Bláthy IT (2024-1-HU01-KA121-VET-000211394)


