SZC logo

Miskolci Szakképzési Centrum

OM kód: 203060/004 | 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7.

Intézmény logo

Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • CLASSROOM
  • KRÉTA

Projektek

HATÁRTALANUL! ERDÉLY 2022

Szakmai beszámoló - Határtalanul! pályázat

Bláthysok a székelyföldi legendák nyomában - HAT-20-02-0144

 

„Bláthysok a székelyföldi legendák nyomában” címmel szervezett öt napos történelmi kirándulást a Határtalanul! program keretén belül iskolánk, 2022. június 27-július 1. között 36 tanulónak és 3 oktatónak Székelyföldre. A középiskolák között megvalósuló pályázat a határon túli magyarság diákjai és tanárai, valamint a magyarországi diákok és oktatók megismerkedését és együttműködését tűzte ki céljául.

Úti célunk a csodálatos Erdély, a történelmi Magyarország szép vidéke volt. Hajnalban indulva rövid pihenőkkel hamar megérkeztünk Nagyváradra, ahol idegenvezetőnk hangsúlyozta, hogy a Szent István-kultusz mellett még annál is élénkebben él Szent Lászóé. Ezt jól mutatta, hogy a Római Katolikus Bazilikában őrzik koponyacsontjának egy darabját, illetve a templom előtti parkban is az ő szobra áll. A székesegyház a legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. Felemelő érzés volt abban a városban tartózkodni, ahol az első magyar költőként számon tartott Janus Pannonius élt és alkotott, mielőtt a király Budára szólította. Megemlékeztünk a Holnaposokról, és Ady Endre gazdag életművéről is. A Szent László tér mellett álló Fekete Sas Palotából kilépve a nyüzsgő nagyváradi életbe is bepillantást nyertünk. A Király-hágón át folytattuk utunkat szálláshelyünkre, Gyergyószárhegyre, ahol meleg vacsorával vártak bennünket. Másnap reggel jókedvűen folytattuk utunkat a Békás-szoroshoz, az impozáns sziklamagaslatokkal, sziklafalakkal szegélyezett utat a Békás-patak alakította ki évmilliók során, A lélegzetelállítóan fölénk magasodó 150-200 m magas függőleges sziklafalak Európa természeti ritkaságának számítanak. Rövid buszozás után megérkeztünk Székelyföld egyik legfestőibb és legvadregényesebb tavához, a Gyilkos-tóhoz. A tó sajátosságát és varázsát a keletkezésekor elárasztott fenyőerdőből visszamaradt, fenyőcsonkokkal teletűzdelt, zöldes árnyalatú vízfelület adja. Ebédidőben Gyergyószentmiklós mellett, Güdücön falatoztunk, medvékben is gazdag csodálatos erdei környezetben. Megkóstoltuk a házi finomságokat: túrót, ordát, áfonyalekvárt, vinetát, zakuszkát, a frissen sült házikenyeret, és a miccset is. Madéfalván koszorúzással egybekötve megemlékeztünk a Siculicidiumról, melynek előzménye a Rákóczi szabadságharc leverése után a székelyek kiváltságainak elvesztése volt. Felkerestük a csíksomlyói kegytemplomot, és a csodatevő, több mint 500 éves, fából készült Mária szobor elé járultunk, majd elbeszélgettünk a csíksomlyói búcsú fontosságáról. Vacsoránkat már Sepsiszentgyörgyön, a Park Hotelben fogyasztottuk el. Harmadik nap délelőttjét a partneriskolánkban, a Puskás Tivadar Líceumban töltöttük, ahol megismerkedtek a két iskola tanulói és tanárai, valamint megbeszéltük a közös projektfeladatot is. A nap második felében Alsócsernátonba utaztunk, ahol megnéztük Székelyföld leggazdagabb népi gyűjteményét, a Haszmann Pál Múzeumot. A Rétyi-nyír felé haladva megálltunk egy kis fürdőzésre, a nagy melegben jólesett felfrissülni. A napot a Puskásban zártuk, ahol jó hangulatú foci és kosárlabda meccset rendeztünk a volt 9.D és 12.A között. Eredmények: fociban az ex 12.A, míg kosárban az ex 9.D nyert. Másnap reggel újra bepakoltunk a buszba és a puskásos kollégánknak köszönhetően ellátogathattunk a Sepsi Osk stadionjába, akik idén labdarúgásban megnyerték a román bajnokságot. Ezután Tusnádfürdőre indultunk, az ország legkisebb városába, hogy fantasztikus idegenvezetőnkkel megmásszuk a Sólyom-követ, és 824 méterről csodáljuk meg a kilátást. A területen a barna medve gyakori látnivaló, de mi szerencsére nem találkoztunk vele. Kellemesen elfáradva érkeztünk következő állomásunkra, Kisbaconba, a Benedek Elek emlékházába, ahol az író dédunokája Bíró Enikő segített feleleveníteni a mesemondó emlékét. Egy különleges, erdővidéki tájházat és még ma is működő 200 éves vízimalmot nézünk meg szintén Kisbaconban. Vargyason felkerestük a különleges református Makovecz templomot, ahol az Úr asztalán rovásírásos feliratot láthattunk, de mindnyájunkra Miklós bácsi előadása volt a legnagyobb hatással. Utunk Székelyudvarhelyen, a 96%-ban magyar lakta, 40 ezres lakosú városban folytatódott. Megnéztük a Vasszékelyt, a városházát, a Székelytámadt várat és a szoborparkot, ahol megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc szobrát. Felsétáltunk a gyönyörű Tamási Áron Gimnázium főépületéhez, útközben megemlékeztünk Márton Áron püspökről is és maradt időnk egy cukrászdába betérni. Az esti órákban érkeztünk utolsó szállásunkra Nyikómalomfalvára, ahol rengeteg étellel vártak minket. A helyiek focimeccsre való kihívását nagy hezitálások után elfogadta fáradt csapatunk, és teli hassal is sikerült őket megvernünk-kizárólag labdarúgásban. Utolsó nap Farkaslakán Tamási Áron sírjánál koszorúzással emlékeztünk a legnagyobb székely népi íróra, és a mellette található Trianon emlékműnél is fejet hajtottunk. Rövid megállót tartottunk Körösfőn, Kalotaszeg kirakatfalujában, ahol az erdélyi magyar népművészet remekeit szuvenírbe megvásárolhattuk. A hazavezető utat kicsit szomorúan éltük meg, mivel mindenki maradt volna még ebben a csodálatos Erdélyországban. Biztosan visszatérünk még!

 

Hollóné Rozgova Ildikó-projektvezető

GALÉRIA

HATÁRTALANUL! ERDÉLY 2022

IMG_3436.jpeg
IMG_3253.jpeg
IMG_3266.jpeg

Partnereink

  • Bosch GmbH
  • Spie
  • MAVIR
  • KIS CÉGCSOPORT
  • IPMS
  • Miskolc Holding
  • MINERAL
  • ELMŰ-ÉMÁSZ
  • BorsodChem
  • Joyson
  • JABIL
  • MOL
  • Altavill
  • SCHORCH
  • progeCAD
SZC logo

Miskolci Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum

      3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7.

    • Telefon: +36 46 505 290

      E-mail: titkarsag_blathy@miskolci-szc.hu

      OM azonosító: 203060/004

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001290/2015


    2023Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum