Felnőttképzési engedélyszám: E-001290/2015

OM 203060

Központi telefonszám

+36 46 505 290

HATÁRTALANUL! Erdély

Szakmai beszámoló - Határtalanul pályázat

A sokszínű Erdély és a nemzeti összetartozás- HAT-18-02-0099

 

Iskolák: Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma; Erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceum

Megvalósulása: Erdélyben: 2018.09.17- 21.

   Magyarországon: 2018.10.16 - 21.

A pályázat rövid összefoglalása:

Erdély mindig is sajátos szerepet töltött be történelmünkben. Kirándulásunkat igyekeztük úgy megtervezni, hogy diákjaink minél többet megismerjenek e táj szépségeiből, történelmi és irodalmi vonatkozásaiból, amik az iskolai tananyag részét is képezik. Ehhez különböző játékokat és feladatokat dolgoztunk mi. Mindezen túl nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a fiatalok többször találkozzanak határon túli magyar gyerekekkel, megismerkedjenek szokásaikkal és életkörülményeikkel.

Résztvevők: Pedagógusok: Hollóné Rozgova Ildikó Ágnes, Kurucz Tamás, Montovay Péter

Diákok: Ágoston László, Barati Gergő, Béres László, Béres Patrik, Berndt Kristóf, Csörsz Patrik, Druzsba Béla, Érsok Szilárd, Galuska Kristóf, Guba Péter, Holló Zsolt, Icsó Gyula, Ivancsó Balázs, Jankovics Dávid, Jerszi Richárd, Kakucsi Gergő, Kertész Árpád, Kiss Dorián, Koleszár Martin, Kormány Zoltán, Lalik Bence, Kovács Bence, Mérai Marcel, Mida Róbert Molnár Máté, Nagy Bence, Ónodi Gergő, Papp Roland, Patkó Gergő, Pávai Dániel, Spisák Bálint, Szabó Dániel, Szonda Martin, Szűcs Jonatán , Varga István, Zelenák Tibor Dániel

Erdélyi program:

Első nap Nagyváradon kezdtük a kirándulásunkat, ahol végigjártuk a város nevezetességeit. Többek között megnéztük Ady kávézóját, ahol megalapította a Holnap folyóiratot, majd a Szent László- székesegyházat látogattuk meg, amely a legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. A nagyváradi püspökséget Szent László királyunk alapította. A székesegyházban megtekintjük hermáját, majd a barokk stílusjegyeit ismételjük át. Rövid sétát teszünk a nemrég felújított várban. Belvárosában sok szecessziós épülettel találkozunk, melyek kávézóit a Nyugatosok is szívesen látogattak.

Éjszakai szállásunk Torockón volt, ahol finom vacsora után kis faházakban aludtunk. Torockón találkozunk a Szent Ferenc alapítvány helyi diákjaival. Közös programokon keresztül nemcsak a gyerekekkel és az otthonukkal, hanem a helyi népművészettel is megismerkedünk.

Kedden korán reggel indultunk a Székelykőhöz, félútig jutottunk a csúcs megmászásában, majd várt minket a Tordai-hasadék, amin óriási élmény volt végigmenni.  Az utunkat Erdőszentgyörgy felé vettük, ahol az Erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceium igazgatója, tanárai és diákjai vártak. Kölcsönösen bemutattuk egymásnak az iskolákat, majd házi készítésű fánkkal kínáltak meg minket.  Az estét Balavásáron egy hangulatos panzióban töltöttük.

Harmadik nap a líceum diákjaival közösen egy sportnapon vettünk részt, ahol megtanítottuk nekik a floorball alapjait, nagy élmény volt számukra ez a sportág. Rendeztünk egy vegyes (miskolci-erdőszentgyörgyi) csapatos floorball-bajnokságot, ahol a sportszeretetért játszva küzdöttek a gyerekek. Ebéd előtt Erdőszentgyörgy-Bláthy futballmérkőzésre került sor. A fociban kikapott a csapatunk, ezért gőzerővel készülünk a hazai visszavágóra. Az ebédünk egy csodálatos helyen a Rhédey-kastély pincéjében volt, ahol az iskola szakácstanulói főztek és pincértanulói szolgálták fel a három fogásból álló menüt. Utunkat  Korondon folytattuk, majd Szovátán körbesétáltuk a Medve-tavat, mielőtt a szállásunkra értünk.

Csütörtökön a tordai sóbányába látogattunk el, amely óriási élmény volt mindenkinek. A bánya 125 méteres mélységébe falépcsőkön mentünk le, ahol a hideg, sós levegő frissítően hatott. A helyi idegenvezetőnkkel a különböző korokból származó berendezések segítségével megismerkedünk a sóbányászat fejlődésével és fontosságával. Délután Kolozsvár nevezetes helyeit jártuk végig. Többek között megnéztük Mátyás király szülőházát és a Kolozsvári Református templomot. Innen továbbsétálunk a Székesegyházba, ahol a gótika stílusjegyeit szemléltetjük. Az egyetemnél Bolyai János munkásságáról beszélünk. Végezetül a Házsongárdi temetőben diákjaink csoportokban térképek segítségével keresik meg itt nyugvó nagyjainkat. Utolsó, negyedik szállásunk a magyarfenesi Teleky Hotelben volt.

Pénteken hazafelé vettük utunkat, csak a csodálatos Körösfőn álltunk meg, ahol még volt lehetőségünk szuvenírt vásárolni.

Az öt nap óriási élményt, pozitív gondolkodást, sok új ismeretséget, és tartalmas beszélgetéseket adott. Nagy szeretettel várjuk október 16-ától városunkba és iskolánkba az erdőszentgyörgyieket.

Magyarországi program: A hazai programot úgy állítottam össze, hogy betekintést kapjanak vendégeink szakgimnáziumunkból, városunkból, országunkból. Többször egyeztettem az iskolám vezetőjével és kollégáimmal a helyszínek és a programok lebonyolításáról.

Első nap Miskolcra érkeztek a romániai Szent György Technológiai Líceum diákjai, és tanárai, délután a szállásuknál fogadtam őket. A viszontlátás örömével találkozunk újra, a hosszú út után jól esett nekik a szívélyes fogadtatás. Megmutattam nekik szállásukat Miskolc belvárosában, a Nyilas Misi Házban. Majd egy közös vacsorán vettem részt a Minoriták Éttermében, ahol minden nap meleg reggelit és vacsorát kaptak. Este egy belvárosi, ismerkedős sétára kísértem a vendégeket.

Második nap, a közös projekt keretében kialakított programot követtük. Az iskolánkat az intézmény vezetője mutatta be, színes, képekben gazdag előadásban, majd egy látványos fizikai kísérletet tekintettünk meg az iskolánk fizika tanárának vezetésével. A projekt elkészítése erősítette a kialakuló kapcsolatokat a testvériskola diákjaival, hiszen már várták a visszavágó floorball- és focibajnokságot. Jó hangulatban rendeztük meg a vállalt sportrendezvényt, mind a miskolci, mind az erdőszentgyörgyi diákok rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtak. Sokat fejlődtek floorballban, ami testnevelő tanárainknak köszönhető, akik részletesen elmagyarázták a sportág alapjait.

Délután a bláthys diákok segédkezésével a felújított diósgyőri várba látogattunk, ahol a nemrég átadott Lovagi Tornák terén egy rögtönzött, korhű ruhás csatán vettünk részt. A vendégeket ezután a DVTK-stadionba kísértük, amely Magyarország egyik legnagyobb futballarénája.

Vacsora után a miskolci diákok városnézést tartottak számukra. A belvárosi séta során megmutattuk az erdélyieknek hazánk legnagyobb ikonosztázát, a Kossuth szobrot, és az Avasi-kilátót.

Harmadik nap Egerbe utaztunk, ahol a romantikus belvárossal ismertettük meg partneriskolánkat. Megnéztük az egyetem barokk épületét, az egri bazilikát és az érseki palota együttes épületét. A Dobó-téren folytattuk sétánkat, ahonnan az „Egri csillagok” színhelyére is elsétáltunk. Hazafelé a Szépasszony-völgy természeti kincseit csodáltuk meg.

Negyedik nap az iskolánk 11. évfolyamával együtt megtekintettük az október 23-ai ünnepi műsorunkat, amit a vendégek óriási elismeréssel fogadtak. Délután a méltán világhírű miskolctapolcai Barlangfürdőt látogattuk meg, de előtte egy bobozást szerveztem a vendégeknek. A búcsúestet a városban együtt töltöttük, ahol kollégáimmal, diákjainkkal közösen ígéretet tettünk, hogy folytatjuk a közös munkát a két ország, de egy nemzet jegyében.

 

 

 

 

Hollóné Rozgova Ildikó

szervező tanár

 

 

Miskolc, 2018-12-05

 

 

A teljes képgaléria megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

Link